Rémes randi
Forró nyár, szinte magával hordozza a vele járó élvezetet. Hajnalig tartó partik, rövidülő ruhák, bikinis lányok. Olyan pillanatokat teremt, amit c
sak ebben az évszakban élhetünk át. De mire jó ez az egész, ha nem tudod teljes mértékben élvezni?
- Azt hittem világos Chanyeol. Nézz már oda! – bökött oldalba türelmetlenül JoonMyun és széles mosollyal fordult vissza hozzám – Mondd el nekem mit látsz!
- Feszes feneket, szűk fekete naciban – mosolyodtam el, tekintetem a formás izmokat követte. Elképzeltem, hogy együttlétünk során csak az enyémek és erősen markolom, miközben ajkaimba nyögi vágyait.
- Chanyeol…- zökkentett ki álmaimból JoonMyun, és amikor találkozott tekintetünk teljesen kiábrándultan pislogtam rá.
- Na, most mi a baj? – vontam össze értetlenül a szemem.
- Amit te néztél, az egy hapsi segge – magyarázta sápadtan. Válaszképpen nagyot csattant tenyerem homlokomon – Egy kibaszott faszi seggét nézted! – mondta egyre hangosabban.
- Kussolj már! – húztam le fejét, majd löktem el magamtól.
Fel kellett állnom. A rosszullét kerülgetett, hogy ismét utolért ez az elcseszett gondolat. Meleg lennék? Ugyan már, hiszen gimnazista korom óta hajtom a lányokat, meg sem tudnám számolni az ujjamon, egy rohadt nőfaló voltam! Vagy talán rájuk untam volna? A női testre? Park Chanyeol hivatalosan is egy meleg bárba járó, pasik seggét stírölő homokos lenne? Vén buziként még csak unokák nélkül? Egymás után peregtek le szemeim előtt a mocskosabbnál mocskosabb képek.
- Chanyeol, kérdezhetek valamit?- rázott fel JoonMyun ismét gondolataimból, de most nem talált figyelő tekinteteket. Hátat fordítva neki, ökölbe szorított kezekkel álltam tőle a lehető legmesszebb – Lehetséges, hogy beszélgetnünk kéne?
- Mégis miről? Hogy pasi létemre a saját nemem seggét nézem? Ezen mit akarsz megbeszélni? – fordultam meg végül.
-
Mégis elmentem hozzá, hogy megbeszéljük a dolgokat, az egyre inkább zavaros önmagamat, identitásomat. Legszívesebben elástam volna magam szégyenemben, de a dolgok már annyira hajthatatlanná és irányíthatatlanná váltak bennem, hogy féltem, ha tovább kockáztatok olyan helyen találom magam, amit egy életre megbánok.
- Van egy ismerősöm – folytatta JoonMyun a hosszas beszélgetésünk szünete után – sőt, még te is ismered.
- Ismerem? – kaptam fel a fejemet és a szemébe néztem. JoonMyun kényelmetlenül mocorgott a kanapén velem szemben.
- Igen, de a lelkedre kötöm, hogy soha senkinek nem adhatod tovább! – emelte fel figyelmeztetően mutatóujját. Istenem, miért képzelek még ebbe is olyat, amit eddig soha?
- Az ég szerelmére ki vele! – csattantam fel, de még kiakadásom közben nyögte ki az ismerős meleg nevét.
- Jong Dae…
- Hogy ki?
Vajon ki gondolta volna, hogy az én legjobb barátom, akit már pelenkás korom óta ismerek meleg? Hatalmas pofonként ért, már csak azért is, mert mint legjobb barát a teljes bizalmára számítottam. Hiszen én mindent megosztottam vele. De vajon ő miért nem? És mióta tudta, hogy… Csalódott és meglepett voltam egyszerre.
Hirtelen nagyon rossz barátnak éreztem magam. Valamiért azt gondoltam, hogy éreznem kellett volna, hogy valami nem stimmel vele, hogy nincs barátnője, vagy ilyesmi, de ez eddig fel sem merült bennem.
- Kérlek, ne spekulálj ezen! JongDae csak szerette volna elkerülni, hogy ez a barátságotok rovására menjen, hiszen tudja mennyire homofób vagy.
- Még hogy én! –kiáltottam fel sértődékenyen, kissé zavartan és vörösen. De nem sokkal utána ráeszméltem, hogy bizony nagyon is igaz. Ezek előtt a furcsa érzések előtt nagyon ítéletes voltam a melegekkel kapcsolatban. Persze, hogy nem mondta el nekem, hiszen kinek hiányozna a vita? Rászálltam volna, gúnyoltam volna azért, aki és ami?
- De most, hogy te is ebben a cipőben jársz…
- Nem! – szakítottam félbe – Még nem biztos. De mi köze JongDaenak ehhez? Persze, elmondom neki vagy mi… és hogy segít?
- Kerít neked egy pasit!
- Adok én neked te! – indultam meg felé, mire JoonMyun vigyorogva menekült hátrafelé a kanapén, majd a karfába kapaszkodva, lábát mellkasomnak feszítve nézett rám – Menj az anyádba! Nem kell nekem faszi!
- Csak próbáld meg! Egy randi erejéig, és ha nem tetszik, ott hagyod! Senki sem tudja meg, hogy mit csináltál.
- Felejtsd el! Nem buzulok nyilvánosan – morogtam mérgesen, majd karba tett kézzel, duzzogva néztem magam elé.
- Ha mondjuk elmentek kajálni kiöltözve egy étterembe, áruld már el nekem, hogy ki gondolná azt, hogy melegek vagytok? Hiszen hány pasit látok együtt enni. Velem is kajáltál már, akkor most mindenki melegnek gondol? – kérdezte JoonMyun szem forgatva.
Mégsem voltam megbékélve ezzel a helyzettel. Már a tudat, hogy azért ülök le egy pasival enni, hogy megismerjük egymást, felállt a szőr a hátamon. Akaratlanul is láttam magam előtt, amint ott ülök… Nem lehet! Egy jobban hergeltem magam a téma ellen, már-már a rosszullét kerülgetett, amikor egy nagy pofon csattant az arcomon.
- YA! – üvöltöttem rá ismét fedezékbe bújó barátomra.
- Befejezted? – kérdezte egy hűvös mosollyal, majd a képembe nyomta a telefonomat. – Tessék! Hívd fel és beszéljetek! Jobb túlesni rajta, különben ki tudja meddig kéne hallgatni a bömbölésedet…
Lehet, hogy abban a pillanatban legszívesebben lerúgtam volna a kanapéról és addig ütöttem volna valamivel, ameddig mozog, de bármennyire is hadakoztam tudtam, hogy rohadtul igaza van. És bár nem volt ínyemre ez az egész, biztos voltam benne, hogy JoonMyun csak jót akar nekem.
Egyetlen egy dologtól féltem, az pedig JongDae volt. A titkolózása, valamiért az eltávolodás csíráját ültette el bennem. Ha nem mondta el a legjobb barátjának a legféltettebb titkát, akkor ezek szerint nem bízott meg bennem. Ami hiába fájt, mikor tudtam, hogy jogos volt a félelme. Mégis, ótvarul éreztem magam miatta.
Nem mellékesen a kommunikációnk is csak rövid, tömör párbeszédekből álltak, s mindössze három percig tartott, de semmi tartalmas nem volt benne. Akkor kezdtem igazán ráeszmélni arra, hogy mennyire mélyre is áshattam magamat, mint legjobb barát.
JongDae kezeit az asztal alá téve, az előtte tornyosuló jegeskávéját nézte. A pincérnő oda meg vissza volt érte, persze ez barátomat hidegen hagyta. Úgy ült ott előttem, mintha egy vallatáson. Mintha tudta volna, hogy én már tudom azt, amit el akart nekem mondani, vagy nem…
- JongDae én…- kezdtem erőtlenül, mire barátom felpillantott és elmosolyodott.
- JoonMyun mesélt rólam, igaz? – kérdezte. Tekintetében bánat csillogott. Hiába ültünk egymással szemben, ez a távolság lélekben mérföldekkel távolabb volt. Nagyot nyelve bólintottam. JonDae arcizmai megrándultak, de csak oldalra fordította fejét és lehunyta a szemét. Mintha gondolatban végigpörgette volna beszámolójának vaskos lapjait.
- Nem akartam neked elmondani. Sosem voltál az a megértő típus, főleg a melegekkel szemben. – Szépen lassan emelte rám a tekintetét. De minél inkább a fókuszába estem, annál kisebbnek éreztem magam. – Több mint hat éve tudom magamról, hogy a saját nememhez vonzódom és ezt fel is merem vállalni, kivéve egy ember előtt. – Elhallgatott és meredten nézett rám. Lassan utolértem gondolatban.
- Én lennék… az az egy? – kérdeztem meghökkenten és kissé csalódottan is. JongDae aprót bólintott.
- Féltem attól, ha megtudod, elveszítem a barátságodat. Túl nagy volt a kockázat érte, de aztán rájöttem, hogy ez a titok orbitális nagy szakadékot húz közénk. Az identitásom eltitkolásával a magánéletem elrejtése járt, így kiestél abból a körből, amibe mindig is beavattuk egymást. Aztán mire észbe kaptam, már ott tartok…
- Lehet, hogy én is az vagyok – vágtam szavába. JongDae elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Chanyeol, éppen arról beszélek, hogy ez komoly és…
- Én is erről beszélek! – mondtam kissé hangosabban. – Figyelj, néhány hete kezdődött, de azóta majd megőrülök tőle. Nem tudok a csajokra nézni úgy, mint régen. És… azt vettem észre
- A nagy Park Chanyeol meleg lenne? – kérdezte vigyorogva.
- Na, ki a komoly? – kérdeztem morcos tekintettel. Barátom kuncogva kortyolt a kávéból aztán közelebb hajolt.
Természetesen nem úsztam meg. Mindent el kellett mondanom ezzel a „zavarral” kapcsolatban. Hat éve talán most először beszéltünk olyan mélyen, mint régen. De sajnos nem mindig arról, amiről szívesen beszéltem volna. Nagyjából egyáltalán nem.
- Lehetek őszinte? – kérdezte a hosszú és kínos faggatózásának végén JongDae sugárzó mosollyal.
- Ezek után? Ki vele! – legyintettem fáradtan.
- Igazából, mindenről tudtam csak szerettem volna a te szádból hallani –mondta, majd elégedetten hátra dőlt a székben – nagyon aranyos, hogy félsz az érzéseidtől! Kis védtelen fiúcska.
- Bazdmeg JongDae! – morogtam sértődötten, s már készültem felállni, amikor nevetve a kezem után kapott.
- Segítségért jöttél ide, hát segítek is! – nem is mondott többet elővette a telefonját és tíz rohadt percig hozzám sem szólt. Hiába kérdeztem, hőbölögtem, mintha ott sem lettem volna. Szemében fénylett a telefon kijelzője, aminek nyomkodása során nem egyszer fakadt mosolyra. Végül tíz perccel később, mikor már azon gondolkodtam, hogy kirúgom alóla a széket felpillantott.
- Meg is van!
- M-mi van meg? – De JongDae nem válaszolt. Vigyorogva felállt az asztaltól és intett a pincérnek – Ne baszakodj velem, mi van meg?
- Holnap után felhívlak! – kacsintott rám, majd a pincér felé fordult. – A barátom fizet.
- Hogy az a…- csaptam az asztalra, miközben fortyogva néztem, ahogy az állítólagos barátom kereket old, bennem egy rakat kérdést hagyva.
Egy részem megkönnyebbült, hogy talán JongDae és köztem végre helyre álltak a dolgok, a másik felem viszont még mindig baromi feszült volt. Hiszen olyan dolgot készülök tenni, ami eddig a lehető legtávolabb állt tőlem. Ráadásul azt sem tudtam, hogy ezt a dolgot eszik vagy isszák. Nem mellesleg még csak arról sem volt hajlandó tájékoztatni az a vén homokos, hogy mit szerevezett nekem. Mert bizonyára azért buzulta tíz percen keresztül a telefonját.
A legidegesítőbb ebben a tudatlanság volt. Hol, mikor, kivel, miért? Semmire sem tudtam a választ.
Két nap alváshiány után JongDae végre vette a fáradtságot és felhívott. Azt is sikeresen akkor, amikor a munka kellős közepében voltam. Nagy volt a hajtás.
- Mi van? – szóltam a telefonba, miután kiosontam a mosódba – Fogd rövidre, mert hülyének néznek, hogy a mosdóba beszélek saját magammal!
- Ma este randid van! – Hát ez valóban rövid volt. Viszont olyan tömör, hogy az ütése miatt meg kellett kapaszkodnom az ajtóban. Ilyen hamar?
- Ma este? És erről miért csak ma tájékoztatsz? Tudod egyáltalán az esetem, vagy bármi? Hogy készüljek így fel rá? Esküszöm neked JongDae halott vagy!
- Most mit vagy úgy oda? Megspóroltam neked kétnapi gyomorgörcsöt. – Rohadt jól mulatott rajtam, kegyetlenül jól. – Ma este hétkor. Elküldöm üzenetben a helyszínt. Öltözz ki, a jelölted szereti a zakót, a feszülős gatyát és a félig kigombolt inget. Van valami hozzáfűznivalód?
- Rohadj meg!
- Ugyan semmiség haver! Ügyes legyél – és letette. Legszívesebben a falhoz vágtam volna a telefonomat. Így is sikerült egy erőteljes ütést mérnem az ajtóra. Fogamat csikorgatva ráztam meg fájdalmasan lüktető tenyeremet. Rohadj meg JongDae, rohadj meg!
Rohadtul nem tudtam mitévő legyek. Csak bámultam az ágyamra kiterített cuccokat, amiket Jongdae ajánlott. Szánalmasnak éreztem magam. Ott álltam karba font kezekkel, egy szál köntösben a megoldásra várva. Pedig magától rohadtul nem fog most megoldódni.
- Aish, Chanyeol mit művelsz? – kérdeztem magamtól hangosan, és idegesen, nedves hajamba túrva indultam öltözni.
Az összeállítás, hát mit ne mondjak. Messziről is ki fogják szúrni, hogy mit tervezek a sráccal, ha így megyek.
Még javában szörnyülködve néztem magam a tükörben, amikor újabb hívás fogadott:
- Mi van? – vettem fel és szóltam bele türelmetlenül.
- Na, hogy érzed magad?
- Úgy, mint egy rossz dzsigoló - forgattam a szemem, majd hátat fordítva tükörképemnek leszedtem magamról a zakót.
- Eszedbe ne jusson átöltözni Chanyeol. Végig csinálod, hallod? – JongDae szigorú hangjára csak elmosolyodtam. – Jól fogod magad érezni, csak várd ki a végét! – aztán ismét bontotta a vonalat.
Keserű nevetés kíséretében vettem vissza a zakót, de az inget begomboltam. Nem fogok eltérni a stílusomtól, csak mert másnak ez az elképzelése. Ezt egy nőért se tenném meg, nemhogy egy pasiért.
Viszont hiába szidtam az estét, teljes mértékben nem tudtam becsapni magam. Izgatott voltam. Kegyetlenül izgatott. És minél inkább el akartam magamban nyomni ezt az istenverte érzést, annál erősebb volt. Be kellett látnom, hogy már nem leszek ugyanaz az ember, mint régen.
Megálltam az étterem előtt, amelynek címét JongDae küldött el nekem. Megmarkolva a kormányt meredtem magam elé és fújtam ki a levegőt. Miért ilyen nehéz ez? Csak leülök oda és eltöltök vele egy estét. Semmi sem fog történni. Vagy mégis? Zsibbadtan szálltam ki az autóból, majd siettem fel a lépcsőn. Pont időben voltam.
- Jó estét uram! – mosolygott rám a pincért. Vajon ő tudja, hogy miért jöttem ide? Ahogy az asztal felé vezetett, kezdtem egyre hülyébben érezni magam. Minden tekintet, amely csak rám szegeződött azt sugallta, hogy tudják. Nagyot nyelve álltam meg a pincér mellett – Uraim! – bólintott, majd kihúzta nekem a széket.
Az asztal nem volt üres. Érkezésem pillanatában felpillantott, kávébarna szemei megcsillantak a fényben. Kételkedve felhúzta szemöldökét, amihez egy gúnyosságról árulkodó mosoly is társult. Jóval kisebb volt, mint én, de a jelleme sajnos nem erről árulkodott.
- Milyen itallal szolgálhatok?
- Én egy vörösbort kérnék – szólalt meg az immár velem szemben ülő – hozzon a legjobb évjáratból. – Ekkor a pincér felém fordult.
- Egy mentes vizet – motyogtam az orrom alatt, mire a srác felhorkant. A pincér bólintott, aztán magunkra hagyott.
- Park Chanyeol, igaz? – döntötte oldalra fejét, tekintete szórakozott volt. Csak egy bólintásra voltam képes. – Az én nevem Byun Baekhyun. – Végignézett rajtam, majd elmosolyodott. – Meglepő, hogy JongDae mennyire leleményes.
- Mármint? – kérdeztem éppen akkor, amikor megjelent a pincér a vörösborral és a vizemmel. Gondoltam megvárja, míg kettesben leszünk, de mindenféle szégyenérzet nélkül folytatta.
- A pasi keresésben. – Félrenyeltem. Köhögve fordultam el. Egek, mi a halált keresek itt?
- Nézd – kezdtem bele, mire végre levegőhöz jutottam. Baekhyun vigyorogva dőlt hátra, karba font kezekkel és úgy nézett rám. – Ez az egész egy félreértés. Én nem vagyok az, csak manapság nem úgy mennek a dolgok – minél inkább belebonyolódtam, annál szélesebb lett a srác mosolya.- Mi olyan nevetsége? – csattantam fel, félbe hagyva magyarázatomat.
- Hogy zavarba vagy! – mondta, majd felsóhajtott, - Aish, nem gondoltam volna, hogy egy újoncot kell majd felavatni. Nem gyakorló tanárnak jöttem, hanem randizni.
- Kinek kell gyakorló tanár? – kaptam fel a vizet – Honnan veszed, hogy akarok tőled valamit?
- Akkor mi a fenét keresel még itt? Aki nem tetszik nekem, annak általában a szemébe mondom és otthagyom a francba. – Kortyolt egyet a borból.
Nem tudtam min akadjak ki jobban. Azon, hogy dirigál nekem, vagy azon, hogy tetszem neki. Mert végül is még itt van. A szavaiból kiindulva ez jött le. Baekhyun újra elmosolyodott. Rohadtul nem örültem neki, hogy hátrányban vagyok és úgy viselkedem, mint valami félénk csitri. Ez csak egy pasi… Megfagyott köztünk a levegő. Egészen addig nem szóltunk egymáshoz, míg nem rendeltünk.
- Nem vagy valami beszédes típus. JongDae azt mondta, hogy vicces és beszédes vagy.
- JongDae egy fasz – mormogtam, mire felnevetett. Csendben tanulmányoztam őt. Most megnevettem egy pasit?
- Így vélekedsz a legjobb barátodról?
- Nem vagyunk már olyan jó barátok. Eltitkolta előlem az identitását, meg minden. Rosszul esett.
- Talán azért, mert homofób voltál? Ilyen az, ha visszanyal a fagyi – vigyorodott el. Gúnyásságára csak egy grimasz volt a válaszom.
- Miért a te legjobb barátod is meleg?
- Nem, de az enyém meg tudta érteni és segített nekem. – Remek. Nem volt már elég nagy a bűntudatom? Baekhyun áratlan tekintettel fürkészte arcomat, holott erős játékos volt. Határozottságát nem lehetett tetten érni, csak ha beszélgettünk. A külseje teljességgel a személyiségének ellentéte. – Persze ő sem tökéletes. Na, de nem válaszoltál egy régebbi kérdésemre, volt már dolgod pasival?
- Nem – vágtam rá azonnal. Baekhyun elmosolyodott. – Nem is vonzódom a fiúkhoz. Mondjuk abszurd kérdés egy homofóbtól…
- Akkor mi a fenét keresel itt? – kérdezte kissé frusztráltan, majd a hajába túrt. Éppen időben hozták meg a rendelésünket.
A kérdés jogos volt, de eszem ágában sem volt beavatni a részletekbe. Ha nem érette meg a habogásomat, akkor így járt. Nem, ezt a játékot ketten játsszák és nem maradhattam alul. Éreztem, hogy Baekhyun nyugalma kezd megrendülni, én pedig végre erőre kapok.
- Szóval? – pillantott fel rám, idegesen. Megvontam a vállamat.
- Ki tudja…
- Ne szórakozz velem! JongDae beszélt rólad, de azt nem mondta, hogy ilyen mocsok vagy. – Elmosolyodtam. Szemlátomást meglepődött, de a végére inkább csak eltűnődött az arckifejezésemen. Nem értettem ezt a hirtelen váltást.
- Most mi van? – kérdeztem zavartan. Megint megfordította a játékot.
- Semmi – rázta meg a fejét mosolyogva és újra csend telepedett ránk.
Kényelmetlenül éreztem magam. Zavartan, amit a lányoknál még sosem éreztem. Valamiért tudtam, hogy Baekhyun úgy mustrál engem, mint anno én a csajokat, kipuhatolva mindent, amit az első randin érdemes. Ebben találtam némi hasonlóságot. Undorodnom kellett volna, de nem így volt. Az izgatottság továbbra is kitartott. Éreztem a pillantását magamon.
- Mi tetszett igazán a csajokban? – terelte új vizekre a témát Baekhyun. Pislogva néztem rá – Segg, mell, egyéb területek? – vigyorodott el.
- Ez nőtől függött – magyaráztam.
- Egy pasin mit nézel meg először? Hallottam a problémádról, csak érdekelne mi az, ami megfog bennük. – Éreztem, hogy a zavartságom egyre inkább bénított, így megint hátrányba kerültem. – Tippelhetek? – Bólintottam. – Nem térsz el a női ideáloktól, ezért szerintem a feneküket nézed meg először…
- Honnan veszed? – kérdeztem. Kezd egy kicsit sok lenni nem?
- Elnézve téged, legalább is a köztünk lévő viszonyt mérlegelve seme vagy. Méghozzá egy elég durva seme. – Félrenyeltem. Honnan a halálból jönnek ilyen gondolatai. Azt hittem megfulladok. Baekhyun vigyorogva tolta oda a poharamat.
- Direkt csinálod?
- Randizni jöttünk, nem? Hát had jászak a tűzzel – nyalta meg alsó ajkát pajkos mosollyal Baszki, ez flörtöl velem, vagy csak ki akar készíteni? Éreztem, hogy izzad a tenyerem, ideges voltam. Veszteni fogok, veszteni fogok!
- Csak nehogy megégessen… - vágtam vissza, amin meglepődött, de nem sikerült kiütnöm a nyeregből.
- Nem vagyok én az a félős típus. Nem te vagy az első, akit úgymond be kell törni.
Ismét egy félreérthető mondat, amitől kis híján lecsúsztam a székről. Tudtam mire céloz, az volt a kibaszott helyzet, hogy rohadtul tudtam. Mégsem volt bennem annyi, hogy fogjam magam és elhúzzak végre a fenébe. Egyre idegesebb voltam, nedves kezemet már nem győztem a nadrágomba törölni. Hosszú estének nézek elébe.
A vacsora után nem engedte az illem, hogy fejvesztve rohanjak az autómhoz és hazaszáguldjak. Baekhyun mosolyogva sóhajtott fel mellettem, miközben sétálgattunk.
- Szeretem a nyarat. Ilyenkor olyan nyugodt minden – mondta, miközben a mellettünk szaladó folyót csodálta.
- Neked… hány barátod volt már?
- Sok.
- Mióta tudod, hogy…
- Meleg vagyok? – pillantott rám szórakozottan. – Tizenöt éves korom óta. Nem is volt barátnőm, olyan igazi, akivel hosszabb ideig együtt lettem volna. Csak sodort az ár és még azon az estén lefeküdtem a gimnázium leghelyesebb sportolójával. – Döbbenten néztem rá, majd nagyot nyelve bólintottam. Nem volt valami visszafogott típus. Zavarban voltam, hogy ilyenekről beszélgetünk. – És neked hány barátnőd?
- Sok. Én tizenhat éves voltam, amikor megszereztem az egyik legjobb csajt az évfolyamból.
- És onnantól kezdve jött a dugjunk, akit látunk effektus? – kérdezte vigyorogva. Az este folyamán most először mosolyodtam el.
- Mondhatjuk úgy is. Bár válogattam, hogy kit veszek fel a listára, de igazából nem a lány volt a fontos, hanem az érzés.
- Pedig a kettő együtt jár. A szerelem és a szex. Jó lehet, hogy ez most rohadt nyálas volt, de szerencsés partnert fogtam ki elsőre! Ő tanított meg mindenre.
- És mi lett vele? – A sétány végén leültünk egy padra. Baekhyun kényelmesen elnyújtózott és a vizet nézte, míg én őt. Ha jobban megnéztem „olyan” szemmel, elég sok lányos vonást láttam benne. Alacsony termete, kellemes hangja, és az a párosíthatatlan mosoly, amely a modorától teljes mértékben eltért.
- Három évig voltunk együtt, aztán kidobott – vonta meg hetykén a vállát – azt mondta nem tudok többet adni neki és kihűlt a kapcsolat.
- Sajnálom – motyogtam, miközben egy követ piszkáltam cipőmmel.
- Miért sajnálod? Nem is ismerted se őt sem engem. Valószínűleg elcsesztem valamit, mert különben nem történt volna ez. De mindegy is, nekem csak a jövő számít – nézett rám. – Téged mi izgat?
- Ezt most, hogy értsem?
Felnevetett – Úgy értem, mi számít neked? A jövő, a jelen vagy a múlt?
- Ja, hát…
- A mi izgat kérdést azt hiszem már kiveséztük – vágott közbe kuncogva. Mosolyogva néztem rá, aztán elgondolkodtam.
- A jelen. Legalább is nekem azt tanították, hogy mindig a jelenben éljek. A jövő a holnap titka, a múlt pedig már történelem. – Baekhyun arcára széles mosoly varázsolódott, aztán hosszú ideig nem is szólt semmit.
- Egy nőfaló ilyeneket is tud mondani?
- Attól még, hogy szerettem a nőket nem vagyok agyatlan – horkantam fel, mire Baekhyun felugrott a padról.
- Na, jól van te agyas! Induljunk vissza és megengedem, hogy hazavigyél! Csak a ház előtt kell kitegyél ne idegeskedj – nevetett fel, amikor meglátta sápadt arcomat.
Nehéz volt beismerni, de JongDaenak igaza volt. Nem volt olyan rossz. Az idegesség ellenére szót érettem Baekhyunnal, bár beletelt egy kis időbe, mire kitapasztaltam a hozzáállását és a reakcióit. Baráti beszélgetésnek tűnt, belül mégis mást éreztem. Nem kerülte el egy percig sem a figyelmem, hogy ez egy randi, mégis jó volt. A vége legalább is. Baekhyun a város szélén lakott, négy és fél kilométerre tőlem, így nem kellett sokat autókázni.
Egy aprócska ház előtt álltam meg. Olyan érzésem volt, mintha egy lányt fuvaroztam volna haza. Csend telepedett ránk, és sötét. Hallottam Baekhyun légzését, aztán éreztem a tekintetét.
- Nem is vagy te olyan kezdő – törte meg a csendet szórakozott hangon.
- Azt mondod?
- Igaz, egy dolgot még nem tudtam meg, de talán kibírom.
- Mit? – fordultam felé, s abban a pillanatban húzta maga felé zakómat, hogy közelebb kerüljek hozzá. Még mielőtt felfoghattam volna a dolgokat, ajka már az enyémen volt és végignyalt forró nyelvével számon, súrolva a fogaimat. Nem teketóriázott, amit én meglepő módon honoráltam. A szám elnyílt, kíváncsian találkozott nyelvünk és ízlelgettük egymást. Baekhyun mordulva közelebb ült hozzám, hogy elmélyítse a csókot. Kezemet megfogva először derekára tette, majd fenekére csúsztatta.
Egy percig sem gondolkodtam rajta, hogy fiú. Ahogy átkarolta a nyakamat esélyem sem volt szabadulni, de nem is akartam. Vadul csókolóztunk, harcolva kissé a dominanciáért. Fenekén pihenő kezemet mozgatni kezdtem, mire lágy hangon felnyögött. Ekkor engedtem meg magamnak én is egy kósza sóhajt, aztán Baekhyun elengedett.
- Pazar – vigyorodott el. Én még az érzésben lubickolva, kábán néztem rá, míg ő elégedetten mosolygott a másik ülésen.
- Valóban? – kérdeztem és vettem egy nagy levegőt.
- Megérte az a sok lány! Jövő héten is ráérek!
- Szerintem én is – válaszoltam. Baekhyun vigyorogva szállt ki a kocsiból.
- Akkor nyomozd ki a telefonszámom és majd beszélünk!
És már ott sem volt. Magamra lettem hagyva a gondolataimmal, az érzéseimmel, amelyek meglepő módon továbbra is izgatottságot gerjesztettek bennem. Nem tudom mi vár még rám ezzel a fiúval, de talán megér egy próbát. Magamat is megleptem ezzel a gondolatban lévő kijelentéssel, mégis mosoly ragyogott az arcomon.
Megcsörrent a telefonom. Pontosan tudtam, hogy ki volt az, így egy fáradt sóhaj után beindítottam a motort és felvettem a telefont.
- Élsz még? – kérdezte barátom.
- Élek, de szükségem lenne egy telefonszámra!
Várom a véleményeket! :3
